Ágyban fekvő nagymamám
halkan mondta: menni kéne már!
Néztem kérdve, ez most mit jelent?
Fejét rázta, nem felelt.
Pár nap, némám fekve várt,
aztán súgta: haza mennék már!
Haza? Nagyi, e ház a tied!
Szólt: te ez nem értheted.
És egy napon hajnaltájt
más tájra költözött nagymamám.
Elaludt békésen, csendesen,
hazát lelt, mit keresett.
6 hozzászólás
Magdikám!
Ez a versed egyszerűségében, nagyszerű.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm Neked Icám. 32 éve, hogy meghalt a nagyikám, de nincs nap, hogy ne gondolnék rá. A háztartással kapcsolatban, az emberséget, és ki tudja mi mindent tőle tanultam. Igyekszem én is tovább adni az unokámnak.
Puszi:Magdi
Egyszer mindenki hazaér. Gyönyörű. (A 2. vsz. utolső sorában gondolom ezT akartál írni)
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Valóban elmaradt a "T", és észre se vettem. Nagyon köszönöm, hogy nálam jártál, és hogy figyelmeztettél. Sajnos, most már nem tudom kijavítani.
Szeretettel:Magdi
Megrendítő, szép vers.
Szeretettel
mesako
Nagyon szépen köszönöm Kedves Mesako. Szeretettel üdvözöllek:Magdi