Mert aranyért adták Földjét. De ma minden a jóság!
Mégha utolsó tort is vesz rajt – írd- a gyalázat;
várja a húsvétját, hogy holtból Krisztusa támad!
Hol van a tiszta patak, melyből lett tűzcsobogó most?
Hálni ki adja a jó vendégnek az ünnepi vánkost ?
Béke galambja se járhat csenni a búzamagokra.
Szent szabadok ti hová költöztetek? Égi vadonba?
Tisztaszobát ki csinál Krisztusnak, míg jön a húsvét?
Sírja erődjén hány könnyezi meg temetettjét?
Hát a madár jár még dalt költeni erre a Földre?
és a bedőlt vályog hogy roskad a büszke időkre?
Elfeledék feleim, hogy búzánknak neve: élet?
hogy szabad ég és föld volt temploma itt a szegénynek?
Szép sólyommadarunk gyászdalt sír ezredek óta.
Esküre,szépre nyitott szájaknak elárul a csókja…
Ám síp szól! Harsan a kürt! Barlangsír nyíl fel a szóra!
Ébredj újra Hazám! Mert ímhol az ünnepi óra!
Mennykupolád vértjén újonnan büszke Nap éghet!
– Hány húsvéti harang konghatná búfeledésed?
Jönnek a bölcs gólyák, életről dongnak a méhek,
életről dúdol a szél hajlott fák fészekölének.
Szent a világrahozott jó gyermek, szent a vajúdás!
Szent az, hogy minden Nagypéntek sorsa a múlás!
1 hozzászólás
Kedves Béla György!
Oh' az a sok költői kérdés, és reá a válasz. Hm. Nagyon vehemensen fogalmazol. Izzik versedben a szó. Tetszik ahogyan párhuzamot vonsz. Csoda szépek a költői képek.
Versedhez gratulálok.
Noémi