Napfény játéka hullott ölembe,
kezeim görcsben, szorítom, el
nem engedném örökre,
még akkor sem, ha fekete folyamként
az éj – a gyilkos – betakarja álmomat
s hideg leheletével végigszántja
arcomat, mit merítenék a boldogság
tükörsima vizébe…
…kapaszkodom,
igen kapaszkodom görcsösen
a napfény lelkébe.
3 hozzászólás
Igen, kapaszkodunk folyamatosan, hogy egy csepp boldogság se hulljon ki a markunkból. Szép, rám is igaz.
ölel: Hanga
Szió!
köszi, hogy olvastál
gyűjtsük csak azt a boldogságot…
ölel
leslie
Jajh de széép! Gratulálok, öröm volt olvasnom:)