Bíbor fényű
víz tükrében
naplemente
lelke loccsan,
sötét szárnyak
csapnak széjjel,
tűz gyűrűben
bánatosan.
Puhán siklik,
lassan terül,
tegnapoknak
forr magánya,
elhagyatott
az égitest,
széjjel hinti
tenger árja.
Bíbor fényű
víz tükrében
naplemente
lelke loccsan,
sötét szárnyak
csapnak széjjel,
tűz gyűrűben
bánatosan.
Puhán siklik,
lassan terül,
tegnapoknak
forr magánya,
elhagyatott
az égitest,
széjjel hinti
tenger árja.
4 hozzászólás
Szia Edit! Annyira jó a ritmus és a dallam, hogy az ember szinte nem is tud figyelni arra, mit mond! Pedig érdemes! Szeretettel: én
Köszönöm, Bödön! Van egy kep is hozzá, róla írtam…
💖
Szia Edit! 🙂
Megtapasztaltam, hogy van egyedi stílusod, amit még nem tudok hova tenni, de elkapok egy-egy gondolatfolyamot nálad, mint ahogy most is.
Általában bizarr képeket alkotsz, amelyekkel nem egyszerű azonosulnom.
A 2. sor végéről kiradíroznám a vesszőt, gondolatilag így kívánkozna.
A cím szerintem nem illeszkedik a mondanivalódhoz, azon mindenképpen változtatnék, mert a versed jóval több.
Ha ez az én művem lenne, akkor Naplemente lenne a címe. 🙂
Nem az enyém, úgyhogy csak azt mondhatom el, amit soraid üzennek nekem.
Jó volt olvasni és elgondolkodni fölötte. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, Kankalin!
Javítom a vesszőt, szerintem a címet is.
Úgy működöm, hogy megírom a verset, aztán jön a küzdelem a címmel. Az nagyon nehéz számomra.
Valami jót szeretnék, aztán vagy sikerül, vagy nem.
Most a vagy nem jött be, mert nem voltam, vagyok vele kibékülve.
Elfogadom javaslatodat .
Szeretettel: Edit