Ne add fel

Istenem! Mily keserű, fájdalmas látvány volt!
Szomorún gondoltam: ez a gyerek, félig holt!
Kérdeztem magam. A sors ily otromba?
Válasz: nem! Ezt, te hoztad magadra!

Te! Ki nagykanállal etted az életet,
Bár ki bár mit mondott néked,
Csak faltad a lassan ölő mérget.
A lejtő, akkor ért véget,
Mikor lényed, oly semmivé lett.
Azután történtek dolgok, e végett.

Most büszke vagyok rád!
Már nem érhet téged vád!
Egymagad felálltál,
Bár reszketett lábad, kezed, szád.

Elfogadtad a mankót, mit nyújtottak feléd,
Mivel az ember, ha akar, könnyebben lép.
És elindultál az emelkedő felé,
Bár sokkal nehezebb, mint lefelé!

…………. De lassan gyűjtötted az erőd,
Hogy elérd, ha nem is a tetőt,
Csak az emelkedőt!
Most egyre feljebb!
Soha ne mond, hogy tovább nem megy!

Ússz ki a mélyvízből! Ússz a túlsópart fele!
Ne add fel középen, már nincs, több mint fele!
Minden karcsapás közelebb visz a túlsó parthoz.
Bármilyen nehéz is, ehhez mindenképp ragaszkodj!

Most büszke vagyok rád, hogy ilyen jól haladsz!
Biztosan tudom, a mélyvízben nem maradsz.
Lassan eléred a túlsópartot, a célt!
Fáradtan, de érzed majd a nap melegét.

Jönnek még nehéz napok, de könnyebben legyőzöd.
Többre telik majd, a gyűjtött erődből!
Csak figyelj a fényre! A nap melegére!
Ne gondolj másra, csak menj, menj előre!