Ha véled is, hogy fakult arcod bája,
csendes varázsát nem veszítette –
mint először láttam, úgy él bennem,
hisz más a tükör, s a szív valósága.
Könnyű léptű idő suhant felettünk,
arcunkra mélyült ráncokat vésett,
de az álmaink még bennünk élnek –
ahogy régen, ma is úgy kell szeretnünk.
Tudom, éjedet olykor furcsa neszek
zavarják, lelkedben félelem rezeg.
Bár változást jósolhat az égbolt,
ne hidd és ne kételkedj, én az leszek,
ki voltam. Csak a lét homokja pereg,
soh'sem változhat, mi rendelés volt.
6 hozzászólás
Kedves Steph!
Úgy érzem, hogy örömmel olvasgatlak, köszönöm!
Szeretettel: Szabolcs
Megtisztelsz Szabolcs, köszönöm!
Szép szonettet írtál, nekem is kedvencek a szonettek.
Gratulálok, azonban én csak gondolatban csillagozok, mert volt egyszer egy szavazás, amikor már leszavaztuk a csillagozást, a nélkül is lehet szép egy vers.
Gondolatban azonban én is kiteszem, mert versed kiérdemelte.
Szeretettel: Kata
Nagyon kedves Vagy Kata, köszönöm szépen!
A csillagozást illetően egyetértek Veled, a legtisztább visszajelzés az alkotónak, ha írása gondolatokat ébreszt…
Kedves Steph McCrieff!
Micsoda szép vallomás! Gratulálok! Nem csak a vershez, hanem a vers "hátteréhez is". Öröm ilyeneket olvasni!
Üdv: Gyömbér
Nagyon köszönöm Kedves Erzsébet, örülök, hogy elnyerte tetszésed…