Mint gyémántok, amit messze sodort a messzeség,
Úgy ülök melletted, mint néma semmiség.
Zenéidben a tél szava, kezedben a tavasz kacaja.
Ne kérdezd miért ülök melléd, ócska kis padon.
Te még nem jártál szél fútta rögös utakon.
Érintettél-e fájdalmas valóságot, ébredtél-e ?
Mikor más nem látott, csak vak rajongásod?
Árnyak jönnek-mennek, féltve őrzött feledésbe.
Ne kérdezd tőlem, miért nem jövök vissza sohasem.
Ahol a vonat robog, ahonnan elfutok.
Tőled, szerelmes kedvesem.