Sár földel el,
testem lepel fedi el,
ne lássatok.
Szám nem szólal,
sem mosollyal, sem csókkal,
ne lássatok.
Karom nem ölel már,
tétova mozdulatlanság,
ne lássatok.
Fülem, ím süket lett,
nem hallja mit szeretett,
ne lássatok.
Szememből a fény kihunyt,
zöldet, sárgát, bíbort megunt,
ne lássatok.
Ingem, zakóm levetettem,
nem takarja többé testem,
ne lássatok.
Gondolat már nem formál,
elbukott a forradalmár,
ne lássatok.
De ott lent, a föld alatt,
ahol testem maradt,
nem ott vagyok.
4 hozzászólás
Tetszett a versed, igaz a testet temeted, de e lélek nem a földben nyugszik, bár sosem bizonyították tényekkel de hiszem, hogy valahol megmarad és nem vész el mint az anyag. hiszen ha meghalunk akkor is valamit mindig tovább adunk, nem csak sejtekben, bár a világ egyre szomorúbb képét mutatja, nem is firtatom tovább. egy biztos az utolsó sorral egyetértek!
azért még élj nagyon sokáig!
szeretettel-panka
A forradalmár szelleme tovább él?
Hát, attól függ, melyiké…
Az biztos, hogy a "divat " az nem halad, csak visszaváltozik…
A történelem , a társadalmi folyamat is egy körforgás. Már ha megérjük a visszatérést, anélkül, hogy előbb gallyra menne a föld.
Sziasztok!
Köszönöm, hogy írtatok.
A forradalmár itt, ebben az esetben az ember fiatalkori és a világot átváltoztatni akaró habitusát jelenti.
És valóban a lélek talán nem hal meg, hisz az akit földbe rakunk, nem az akit öleltünk, csókoltunk, szerettünk. Az a valaki már nincs ott. Az a valaki hiányzik belőle. A szelleme, a lelke elköltözött. De talán nem veszítjük el…
Ez tényleg nagyon nagy! -én