Ne sajnáld!

Fakó-szürke tekintetekben
csapkod az élni akarás…
Hideg-fonnyadt kézzel markolja
a kódolt imát,
hogy ki él az lophat
erdők fürtjében kókadó fát.

Ez miért fáj?
Ne sajnáld!

Hisz az fázik,
kinek házában már a hang is
üresen cseng, ha foltozott lelke
alig füstölgő kályhába veszett.
Ne sajnáld!

Emlékezz!
Egykor anyád tenyerébe
olvadt puha kezed,
s míg a csillagokra izzott tekinteted,
angyalaid csiholták fényesre
a fagyos lelkeket.