Szívünkben szól az első dal,
hóvirág, ha bújik,
napkorong az égen egyre
magasabbra kúszik.
Buja erdők, buja tájak,
tengerparti éden,
szerelem a folyóparton,
s a pipacsos réten.
Rőt avarban őrzött álom,
esőt vár a reggel,
csend öleli most a lelkünk,
amint a nap felkel.
Havat remél minden gyermek,
öröm, áldás, béke,
kezdődik egy újesztendő,
csak e versnek vége.
10 hozzászólás
Kedves verset írtál Zsolti! Az örök körforgásnak, a négy évszaknak meg van a sajátos varázsa! 🙂
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm szépen!:)
Barátsággal:Zsolti
Szia Zsolti!
Szép a vers. szeretem ezt a témát én is "megénekelni". Meg azt is szeretem,hogy csak a versnek van vége, az évszakok ismétlődnek. Jönnek-mennek-körbe – körbe.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Köszönöm szépen!
Igen, ez a dolog kellően megindítja az ember gondolatait!:)
Barátsággal:Zsolti
Nagyon szépen jelentetted meg az évszakokat.
Barátsággal
Emese
Kedves Emese!
Köszönöm szépen!
Legalább is próbáltam!:)
Barátsággal:Zsolti
Kedves Fél-X!
Minden évszaknak megvan a maga sajátossága, jól jelenítetted meg őket versedben.
Barátsággal: Zsóka
Kedves Zsóka!
Köszönöm szépen!
Próbálkozom, próbálkozom!:)
Barátsággal:Zsolti
Tömör, jó ritmusú, szívhez szóló vers, egy kis csattanóval a végén. Gratulálok!
Kedves István!
Köszönöm szépen!
Barátsággal:Fél-X