Se máz, se dal, csak megszületni kéne
ma is, ahogy a hajnal még marasztal,
ha éjszakába húz a föld, miért ne?
Itt lenn egy tegnap elgurult kis érme
bújik, ahol kitámaszt a kisasztal,
se máz, se dal, csak megszületni kéne,
csak úgy akár, mocsokba, sárba, vérbe,
egy vallomást hörögni hó fajansszal,
ha éjszakába húz a föld, miért ne?
Egy vallomást talán így is megérne,
nem gátolhat meg ebben pár arasz fal,
se máz, se dal, csak megszületni kéne,
nem mint a csend sötétbe ingó réme,
fényekbe győzni lángoló malaszttal
ha éjszakába húz a föld, miért ne?
A gondolat beléhasít tenyérbe, térdbe,
nincs válasz, és a kérdés sem vigasztal
ha éjszakába húz a föld… miért ne?
Se máz, se dal, csak megszületni kéne.
8 hozzászólás
Szia aLéb!
Igen-igen. Minden nap újra és újra meg kéne születni. Mindenek mellett és mindennek ellenére.
Néha megy, néha nem. Néha erősen szeretné az ember és nem megy, néha nem is gondol rá és magától megy. Ki érti ezt?
Dallamos (persze, nem véletlen)…
Ez jutott eszembe, biztosan ismered: http://www.youtube.com/watch?v=nAwDPmalScE
Üdv: Gy.
Köszönöm, hogy olvastál, Gyömbér :-).
aLéb
Állítólag minden egyes pillanattal újjászületünk. Az az ember, aki elolvassa ezt a sort, pár pillanat múlva már egy másik ember, mert állandóan változnak a sejtjeink, a gondolataink, és a többi. Ez valami filozófia, ha jól emlékszem. Ez a vers szintén elég filozofikus, bár valamitől nekem kicsit szomorkásnak tűnt. Mindenesetre nagyon szép, dallamos, lírai költemény. Gratulálok hozzá.
Norton, köszönöm, hogy olvastál. Valóban nem vidám, és tettenérhető benne az a gondolatvezetés is, amit leírtál.
Köszönettel
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Az első meglepődésen már túljutottam, ezt elmondtam nemrégen, máshol. Azóta hallgattam több villanellát is, mert naná, hogy felkeltetted érdeklődésem, és mosolyra is késztetett minden újabb szembesülés. Próbáltam párhuzamot vonni verseddel, de mindig arra jutottam, hogy bármennyire szerettem volna azonosítani parodisztikus-játékos vonásait, képtelen voltam szabadulni gondolataid mélységétől, amit elég rendesen magában hordoz itt minden sor. Néhol akár drámainak is nevezhető, ám éppen ettől őszintén igaz számomra az egész. Verstanilag szerintem nem hibáztál, de a lelked úgy beletetted, ahogy a valódi villanella nem akarná. :))) A címét nagyon eltaláltad, de nem is vártam mást Tőled. 🙂 Minél többször olvasom, annál többet mond, én pedig hagyom, hogy beszéljen a vers, mert ugyebár ez a dolga. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Örülök, hogy ez a kis "kalandozás ebben a világban" felkeltette az érdeklődésedet; igen kicsit talán mélyebbre mint, mint kellett volna, de hát nem tudom megtagadni magam… nem is akarom :-). Köszönöm, hogy itt is olvastál, örömmel láttalak.
aLéb
🙂 Ne is! 🙂
Ok, Kankalin! 🙂