Néha…

Néha élni kéne,
úgy miképpen Eszter.
És az élet fájna.

Fájna, vágyna, hinne,
ámde… rajzolhatnánk!
Érdemes lehetne!

.Néha lőni kéne
Ellen harcosára,
légyen a halála.

Fegyverét elvesszük
s rakva bé kezébe
ásó. Kiskanál is.

Néha futni kéne.
Messzi távolába…
Isten országába?

Ember országába,
ember városába,
hol van az, ki látja,
hol van az, ki járta?!

Néha halni kéne,
hogy az Eszme győzzön,
minden egyes földön.

Eszme, mit hiszünk. Jól.
Meghalunk, hogy éljen
úgy akár mesében.

Kéne néha menni,
fel-felbukva közben
rajta sír,-, s nevetni.

És továbbmehetni.
Bal láb, jobb láb-ennyi.

Célba berohanni
és aztán kijutni.
Kéne olykor… sokszor?

Menni, menni, menni!

Néha enni is kellene…
Röppenő madárkát?
Mosolygó kis almát?

Puszta föld homokját?
…
Nem lehetsz éhhalva.

Hát igen, lehetne
élni, írni, sírni.
Tán nem is csak néha.

És mi néki célja?

Hogy kimondjuk a vant?
Hogy felírjuk,: ez szép,
megtegyük, hogy szeress!

Hogy legyél nagyon eszes.

Megfoganni biz' kell.
Jézus is megtette.
És ha jön keresztje?

Elfutunk előle.

Házakat ledöntve