Felemelve kezed,
lehet, hogy elsepred,
mindazt a világot,
amit felépítetem,
Nélküled.
Vetnéd a szemed,
e kicsinyke keretre,
s roncsolnád össze,
élnél, de mi végre?
Nélkülem.
Adnám az életem,
míg bennem élned kell.
szerelmem bíznám Rád
adnám két szemem,
Neked.
Elopott perceket,
sok riasztott herceget,
egy picike csillagot
adnál, kedves tekintetet,
Nekem.
Lépnénk előre,
de mire lesz valami belőle,
Már minek?
6 hozzászólás
Kedves keret ez a játék a szavakkal Nélküled, Nélkülem Neked, Nekem, Már minek ?
Valóban ez is keretet, nyomatékot ad a mondanivalónak. Igen a szerelem, érdekes töprengésekre készteti az embert, Ezt versben megírni, feloldani, nagy segítség a léleknek. és gyönyörűség az olvasónak:
szeretettel fefo
hát valahogy így… 🙂 köszi 🙂
tetszenek a versszakok utolsó sorai! és az utolsó versszak is nagyon jó! tetszett ez a versed is! 😀
Kalliope
Drága Náni-kám!
Drága a versike is a szerelemről, az életről. Az idő az mi választ ad, vagy ujabb kérdéseket. Az utolsó versszakot többször is elolvastam. Ha nincs előrejutás, nincs is értelme. Csak várni az idő ellensége.
tetszett, örülök, hogy olvashattam.
üdv, eszkimo.
Köszönöm! 🙂
Szia,
Elgondolkodtató… a legjobban az utolsó 3 sor tetszik az annyira igaz s valóban nem elég egyszer elolvasni!
Üdv.