mikor mögé szökik a fény maga,
pajkos szikráit szerteszórva
magát a lelkembe simítja
néha még égre tör a láz,
szemünkbe csillan napfény selyme,
akkor lángot vet a parázs,
szívünkre borul vágyunk leple
néha még kézen fog a bánat,
néha még köd üli a tájat,
ám szemem távolba néz,
s szívem dobbanni kész
(csak fátylas hajnalon
von magához a fájdalom,
mikor gyanútlan álmodom)
9 hozzászólás
Nagyon szép merengő, kedves dreaming.
Szeretettel
mesako
Szomorú, szép vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Éva!
Nagyon szép versedhez gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kedves dreaming!
Örülök, hogy "idetaláltam" a versedhez. Nagyon szépen írod le gondolat-érzés ölelkezésed.
Gratulálok! Jövök máskor is. 🙂
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Ennek (már hogy idetaláltál) én is nagyon örülök, és köszönöm 🙂
Gyere máskor is 🙂
Szeretettel: Éva
Mesako, Rozália, Panka – nektek is nagyon köszönöm a szép szavakat 🙂
Nagyon kifejező sorok!
S azok a fátylas hajnalok…
azokon, én is gyanútlan álmodom…
Szép versedhez gratulálok!
Köszönöm a szép szavakat, kedves Dóra 🙂
Tetszett, nagyon szép képek vannak benne; a "napfény selyme" és a "kézen fog a bánat" különösen kifejező
szeretettel: Delory Nadin