Néha nézem, ahogyan békésen alszol,
lelkembe minden sóhaj mély sebeket karcol.
Néha puhán végigsimítom a hátad,
olykor közben pajzán gondolatom támad.
Néha fájdalmas melletted a létezés,
de szinte mindig gyönyörű az ébredés.
Néha csak harcolok, mentem a menthetőt,
küzdök, megteszek minden tőlem telhetőt.
Mostanában romboló erők munkálnak,
néha ölelni, néha ölni tudnálak.
Szeretlek – ez olykor magasság és mélység,
Melletted a helyem, ez néha nem is kétség.
Néha pozitív jövőkép tárul elénk,
bár olykor destruktív erők marnak belénk.
Néha nem kell jövőd előre tervezni,
hagyni kell a Sorsot a dolgát végezni.
5 hozzászólás
Szia!
Néha én is így érzem. Igen a SORS, néha hagyni kell… tetszett a versed!
Barátsággal Panka!
Köszönöm szépen!
Nagyon emberi, ahogyan érzel, és ahogyan megfogalmaztad szép versedet. Nekem tetszett.
Kata
Örülök, köszönöm szépen!
Tetszik a versed,ez az ahogyan mindannyian vagyunk .Gratulálok.