Néhány nagy halálra

Tüzes ajka íze még lelkemet gondozza
pecsétje égeti, szívem ostorozza.
Megcsaltuk mi együtt az élet törvényeit
hullámzó csúcsoknak édes keresztjeit.

Aztán búcsúzott tőlem:„Én egyetlen drágám
az élet oly kevés, ráfizetni drágább!
Kívánlak ezerszer és hamvadjunk egy csókban
bármennyire fáj, itt most az utolsóban."

Megőriztem titkát, mely visszatér álmomban
jól érzem én magam, társas magányomban.
Megtanultam tőle: „Ki él, és szíve dobban,
szerelmes lehet, de úgy is egyedül van!”

/A pokolban elégve, loccsanok a vágyban
gyönyörben pusztulok néhány nagy halálra./