Borongós tavaszi délutánon halkan szállt a pillanat,
Akkor mikor téged utoljára láttalak,
Szívemet a magány marcangolja szerte – szét,
Nélküled csak ábránd vagyok, itt a világ tetején.
Bár lehetnék én a föld, ha te virág lennél benne,
Földem száradba életet lehelne,
S bámulna téged majd az egész világ,
Nem lenne nálad sehol sem szebb virág.
Lehetnék én csillag, ha te a hold lennél,
Minden este az égre mi csak együtt mennénk,
Kettőnk fényétől lenne világos az éjjel,
Úgy ragyogna fényünk, fent a magas égen.
De nem lehetek föld, sem pedig egy csillag,
S te sem felelsz nekem, pedig egyre hívlak,
Távol vagyok tőled, s vigyázom az álmod,
Magányos az életem, így tetőled távol.
Messze távol, most én érted harcolok,
Ha biztonságban vagy, boldog csak úgy vagyok,
S ha a sors úgy rendeli, haljak meg érted, én boldogan megteszem,
Mert Te vagy nekem a Hazám. A HAZÁM TE VAGY KEDVESEM !
4 hozzászólás
Nagyon szép, költői képekkel díszített,kifejező vallomás.A A ritmusa is jó.
Élmény olvasni.Üdv:Edit
Soren…
A hasonlataid meggyőzöek…és biztosan visszajön a Hazád hozzád, hiszen egy ember sem élhet otthon / haza nélkül 🙂
Nekem kifejezetten a második versszak tetszett… az megragadott…
Gratulálok.
Ez gyönyörű lett!
A 2. versszak nekem különösen tetszik, gyönyörű hasonlat.
Gratulálok!
Üdvi:d.p.
Szia Soren!
Nem mehetek szó nélkül tovább:)!
Nagyon szép képekkel írod ki magadból érzéseidet!
Talán még az előző versek hatása tart fogva, de most is könnyeimmel küszködöm…
Szeretettel: Falevél