Kiveszem a holló szárnyából a feketét,
szél duruzsol a fülembe, szárnyra kél az ég,
elmozdítom a felhőket, öltöztetem az erdőket,
virágot bont – virágot bont majd az összes rét.
Virágot bont – virágot bont majd az összes rét,
patak dalol, reád hajol színéből a kék,
messzi távol hegedű szól, harang kondul a magasból,
neked üzen – neked üzen majd a mindenség.
Neked üzen – neked üzen majd a mindenség,
tiéd lesz az egész világ, a föld kerekség,
álmok hívnak, rózsák nyílnak, csobban a fény, halkan ringat,
kivettem a holló szárnyából a feketét.
6 hozzászólás
Nem egyszerű ez a vers! Mintha egy egész zenekar szólna, dalolna benne! Határtalan szárnyalás bujkál a sorai között…
remek, üdv
leslie
köszönöm figyelmedet!
Kedves Csabaiandy!
Nem semmi vers. A keret, amibe belefoglaltad szuperjó. Játék a színekkel, a tájjal, a hangokkal. És tényleg nehéz vers. Bennem ilyen jellegű gondolatokat hozott elő ez a műved. Üdvözlettel: Szilvi
köszönöm figyelmedet!
Kedves Andy!
Vrsed olvasva, arra gondoltam, érzéked van a versíráshoz. Érdekesen oldottad meg az ismétléseket, amelyek különlegessé teszik a verset. Nekem igazán tetszik.
Gyakorolj sokat, hidd el, sok tapasztalatot szerzel vele.
Szeretettel: Kata
köszi! szeretettel