Nekem a vers,
egymásba kapaszkodó faágak
lombos árnyékában pihenő
fuvallat,
csobbanás minden tájon,
mint réteken a zümmögő
dallam úgy szólít meg,
hogy bennem hazataláljon.
Nekem a vers,
rímekbe fonódó ölelés,
vagy épp szabadon
szárnyaló madár,
könnyedén az égig ér,
de zuhan ha
haza nem talál.
Nekem a vers,
szerelem, hajnali
kávéillatú derengés,
az esti csöndben:
ajándék.
Hazatalál bennem
akár
egy zongorajáték.
13 hozzászólás
Szia csabaiandy! 🙂
A szívemből szóltál, mert nekem is… 🙂
Jókor jött ez a vers, megcsodáltam, közben azonosultam a mondanivalójával.
Köszönöm a fuvallatot. 🙂
Szeretettel: Kankalin
én köszönöm figyelmét szeretettel
Kedves csabaiandy!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm figyelmedet szeretettel
Kifejezetten jólesett ez a vers most, tetszik a képisége, a megidézett érzések, a megszólított érzékekre gyakorolt hatása. Szóval jó volt.
aLéb
Örülök tetszésedet, köszönöm.szeretettel
Kedves Andy!
Csatlakozom az előttem szólókhoz; versed – vallomásod – valami meghitten andalító harmóniát közvetít, és ültet át más szívébe is. Szép vers, jó olvasni, szinte belélegezni.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Köszönöm neked is. Szeretettel
Kedves Andy!
Örülök, hogy újra itt vagy!
Köszönöm, hogy olvashattam csodás hitvallásod.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm én is örültem neked, szeretettel
Kedves Andy tetszik e versed. A "Vacog" címűhöz hasonlítva mérföldekre léptél vele. Az ragrímes, számtalan ismétlődés: fákon, nyárban… stb,
Szerintem a legjobb úton jársz, gratulálok,
üdv,
Mária
bocs, adok pár csillagot is 🙂
Köszönöm szépen.