Nekem azt mondták az élet egy csoda

Hideg színű zord november,
Mikor Sorsom imigyen baktatott,
Talán ott a gond, mert ugyanis,
Szívem csak mosolygó tetszhalott.
Visszatérek mégis,
Kinek kilenc oldalon taglaltam tincseit,
Ahhoz ki korhelységre űzött,
Simítom, kitépem fürtjeit…
Hogy nyugodni nem hagysz te se…!
De kísért még lidércek száz hada,
Hová ringattam magam….?
Mert egyszer csodának láttalak.
És már más szelek fújnak,
Nyugaton szendereg a Nap,
Mindig Nyugaton, tanulj tőlem…!
Novemberben még csodának láttalak.
Hagyjatok engem hagyjatok,
Mohó bestiák, száraz kórságok,
Lennék csak öreg, lennék halott….

Lelkemre fektessetek márványlapot.
Lelkemre fektessetek fekete márványlapot.

Engem -kérlek- többé ne bántsatok.
Baktat a Sors,
Csak egy bűnös ember vagyok.
De az Isten…Az már nem ad új szívet,
Körmöm holdjába teszem majd a kincseimet.
S majd ha egyszer örökre nem bánthattok már,
Én elindulok messze a fénynek,
Hideg színű zord november lesz,
A béke örök mezejének,
Hol nem lesz más, csak ragyogás,
Hol könny nem érhet soha,
S mégis….
Nekem azt mondták, az élet egy csoda.