Kavargó gondolataim, szétvetik fejemet,
bármerre is járok mindenhol téged kereslek,
várom, hogy átölelj és forrón csókold a számat,
várom már a pillanatot mikor újra látlak.
Három hét nagy kínban, nélküled egy örök élet,
nem volt semmi vigasz, csak a búgó hangod éltet,
hosszú útra készültem, de jöttem vissza sírva,
búcsú nélkül nem akartam elmenni a sírba.
Nem találok már kiutat, mondd hogy meddig várjak,
várok rád a keresztútnál, nyújts egy szalmaszálat,
lehet gyenge, oly törékeny, nem számít rég semmi,
tenélküled úgy érzem, hogy nem vagyok már senki.
Lassan múlik a kín, erembe visszatér a vér,
nélküled a jövő, úgy érzem már semmit sem ér.
Már fogom finom kezét és nézem szelíd arcát,
távolról még mindig hallom a sziréna hangját.
5 hozzászólás
Kedves Györgyi, Kívánom Neked!
Kezét nyújtsa, szalmaszál helyett!
Szép érzékletes a versed!
Kedves Györgyi ! Nagyon szép megható vers amit írtál. Minden jót kívánok _Neked.
Gratulálok versedhez. Üdv. Nárcisz.
Kedves Györgyi!
Versedben igazi szerelemi vágy lüktet. Megható és minden szempontból jól sikerült verset alkottál. Kívánom, hogy a sógajod célba érve, elnyerje jutalmát.
Szeretettel: Kata
a rosszul sikerült szó helysen: sóhajod!
Kedves Györgyi!
Igazán nagyon szép a versed.
Tetszett.
Üdv: József