Végtelen útra keltél, s én itt maradtam.
Tudtam, hogy elmész, bár fájt, de nem tagadtam,
Fájni is csak kínzó hiányod fog nekem,
Szereteted megtöltötte jóval szivem.
Fülembe cseng most is, hangodnak dallama,
S azt kívánom, bárcsak mindenki hallana.
Imádkoztál értem éveken keresztül,
Most én teszem ezt, bárha fájdalmam enyhül,
Csak a szereteted enyhíti bánatom,
Ez mondatja velem: Nem kell a szánalom!
Csendben elaludtál, nem fáj már semmi sem,
Ott fenn majd találkozunk, ez lett az én hitem.
Erőd lett az erőm, hited az én hitem,
Szereteted lángját, hidd el tovább viszem.
Nem búcsúzom, mert örökké velem leszel,
Azt mondtad, kétségben nézzek az égre fel.
Tőled tanult dalaimmal fohászkodok,
Amíg csak e földön nélküled itt vagyok.
8 hozzászólás
"Nem búcsúzol" és mégis…Egy csöppet, óhatatlanul, de mégis méltó módon, mély és őszinte szeretetedet kifejezve…
üdvözlettel
leslie
Kedves Scherika !
Gratuláok, szép emlékező versedhez.
Szeretettel, Festnzrnir
érezhetően szép őszinte vers.
Köszönöm, hogy itt jártaok, és véleményetekkel megtiszteltetek!
Kedves Schrika!
Meghatóan szép búcsúztató, versben kifejzett szeretettel.
Nem lehetett könnyű megírni.
Szeretettel: Kata
Egyfelől könnyű volt, mert csak maguktól jöttek a szavak, mivel sírni nem tudtam így adtam ki magamból. Másfelől… igen, nehéz, de azt hiszem búcsúzni mindig az, és bár "nem búcsúzom" de mégis. Köszönöm, hogy ittjártál, és megtiszteltél véleményeddel.
Kedves Scherika!
Fájdalmas búcsú, mert mégiscsak az… Az a jó, hogy ki tudod írni magadból.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Mindig szomorú, ha valaki meghal, bár a nagyim esetben ez már váható volt. De hiába tudtuk előre egy kicsit sem lehet erre felkészülni. Neki köszönhetem azonban a hitem, amely szerint most fenn a mennyben van a fiaival, és vár minket akik itt maradtunk. Meg kellett ígérnem neki, hogy nem sírok, így csak az írás maradt. Ez segített édesapám elvesztésekor is, remélem most is beválik. Köszönöm, hogy itt jártál.