Nem Én álltam a világ küszöbén, mikor született
Szél fútta be a világot, pora életért küldetett
Leheletével felgyújtotta az égnek csillagit
Felcsapta a Földre hidegen kéklő habjait?
Nem Én terveztem Napnak jövetelét a Földre
Tudat hajnalát, mely fiaim nemzetekbe törte?
Nem Én lázadtam saját művem vesztére
Majd száműzve őt, áldásom adtam tervére?
Nem Én tagadtam zilált, lázas kebellel létét
Isteni jognak, felvéve a tagadás vértjét?
Nem Én váltam önöm Azazelévé csúfolva
Az ember sarjadékait, bűneit dúdolva?
Nem Én voltam, ki a szeretetet homlokán hordta
Kinek lelkéhez nem ért a bűnös világ foltja
Aki testvérének nevezte minden szomszédját
Hitt az emberben, érte vitte a keresztfát?
Nem Én voltam Júdás, a csalódott tanítvány
Ki eladta Mesterét ezüstpénzért árulván?
Vagy a kőszikla Péter, egyházának lángja
Felcsapott az égig, miért bűnbocsánat várja?
Nem Én vagyok ki csatátvívott, eszmét éltetett
Vagy a mélység csilingelő csendjébe temetetett?
Nem voltam Én hazug, csak magam csalva meg
Nem voltam e töretlen, a becsületért halva meg?
Minden nap nem forogtam tengelyén életemnek
És álmodtam szellemem zenéjét a végtelennek?
Nem csak képzeletem sorain töprengtem éjeken
És formáztam szívemnek ős rögeit szüntelen?
Létezik a múlt, vagy csak drága emlékek özöne
Az mi egyik partról a másikra vett, kis öröme
A porladó létnek csupán, aki játszik velem
És mit múló kedve tőlem kíván, azt teszem?
Lázadj, lázadj csak, de ne tagadd el hitted tőlem
Én vagyok mind, ki az utat magam előtt törtem
Idő-foglalatba szorított egyedi istenség, öntörvényű
Úr hazájában, még ha az nem is túl mélyörvényű.
Mert ha nem így lenne, hát játéka vagyok valakinek
Ha bölcsebb is, ha erősebb is, de bírája meséimnek
Nem hiszek olyan kötelékben, amely fölém tenné
Ostoba, gyenge lényem kívánsága szerint terelhetné.
Döbbentene a tudata más elme ideért szilánkjainak
Találkozása két különböző lény messzi ideáljainak
Hát Nekem van kezdetem, tán végem is vár reám
Álmaimnak csak kongó visszhangját hallhatám?
Nem Én vagyok, ki öröktől létezett?
Csak darab ki az egészből vétetett?
3 hozzászólás
Szia! Ez érdekes lett nagyon! Lehet, hogy tévedek, de ez nem Luciferről szól? Úgy értem hogy Az ember tragédiájában az Úr és Lucifer kérdezgetik egymást, hogy hol voltak a teremtés előtt. Amikor a címet láttam, hogy “Nem én vagyok, ki öröktől létezett?”, rögtön erre gondoltam, azaz Lucifer kérdez végig a vers során. Megtestesíti a gonoszt a történelem során, ő volt pl Júdás is akkor. Legalábbis szerintem, én így vettem észre a versben a dolgokat. 🙂 Üdv.: Zemy
Üdv.Ez fenomenális!Isten.Jézus.Júdás.Péter.Örök bánatos Lucifer.Egy versben ezek.Csak gratulálni tudok.
Huh, fenomenális, kösz. Látszik, hogy Madách, meg az irodalom órák nagy hatással voltak rám. Ami azt illeti ez arc poetica is akart egyben lenni, bár remélem ezt nem érti senki félre. 🙂
Üdvözletem Flex