Mindennap látlak, mégsem érezlek,
távolinak tűnsz, pedig itt vagy közel.
Ha meglátlak, ha elmész mellettem
megdobban a szívem, megérinted,
de nem érezlek.
Hangod ezer közül megismerném,
szavaid lágy szellőként simogatnak.
Oh, illatod el nem felejteném,
ha megérzem, belém villám csap,
de nem érezlek.
Ha veled vagyok, más nem érdekel,
zúghat szél, dúlhat vihar, jöhet az ár,
szólhat bárki bármit, nem érdekel,
számomra csak te létezel, nincs más,
de nem érezlek.
Kétely él bennem, nem hagy nyugodni,
a választ mikor fogom megtudni?
Vajon szeretsz engem? – ez érdekel,
ámde beszélni veled nem merek,
s nem érezlek.
Gondolsz-e vajon rám, úgy mint én rád,
vagy eszedbe jutok-e egyáltalán?
Várod-e vajon, hogy láthass engem,
azt, hogy ott legyek a közeledben?
Még mindig nem érezlek.
A bűvös kérdés kering fejemben,
hisz én szeretlek, de te szeretsz engem?
Ezen jár az eszem, dobog szívem,
félek, közeledésed félreértem,
nem érezlek.
Szeretlek, szeretném ha megtudnád,
szeretlek, tudja meg az egész világ!
Szeretlek, szeretném, ha szeretnél,
szeressél, s a közelemben légy,
érezzelek és érezzél!