Nem érted…

Nem érted a csúf hangok lényegét,
Nem figyelsz, csak a magadét hallod.
Vennéd már észre: nem bántó karmok!
Nézed, de nem látod a szerepét…

Bár azt hiszed; nem érted soraim,
Hiába minden próbálkozásom.
Hát minden lehetséges húzásom
Egy kudarc? Oly nehéz elmondani…

Rajtad áll… Még most sem érted, igaz?
Minden egyes dolog csak rajtad áll.
A megoldást, ó, ne másoktól várd,
Ha így folytatod, nem lesz már vigasz…

Szavak? Tudd: mondani nagyon könnyű,
Tévhitekbe ringató remekmű…
Megtartani korántsem egyszerű,
Ha elbuksz, kísért száz, fölőrlő tű…

Szép szavak helyett jövődért tegyél,
Mutogatás másokra mit sem ér:
Okolhatsz bárkit bús világodért,
Attól még te az vagy, aki lettél…

A bántás, mi ér, nem a mi hibánk,
Nem azért él, mert minket boldogít!
A látásmódod úgy elszomorít,
Csupa ártás, amit kiszab miránk…

Úgy hiszed, mindent látsz, ami fontos,
S eközben mélységesen vak vagy…
Rájössz majd mindenre, mondja az agy,
Valóban, de későn leszel okos…

Igen, akkor már nem tehetsz semmit,
Viszont lásd meg: mindig van választás,
Sorsod te alakítod, senki más,
Itt az idő hát végre tenni…

Nos, ez mind igaz, gondolod talán,
De a holnap hoz-e újat, Madár?
Minden rajtad áll, te is így véled?
Akkor annyit kérdezek csak: Érted?