Nem ez kell nekem!

Nem foglak elérni, megérinteni,
Nem foglak várni, és remélni,
Nem foglak megtenni életem vezetőjének,
Ne kérd, hogy megtegyem neked ezt.

Nem foglak megkeresni, és megölelni.
A megtalálásod nem lesz örömnap,
Nem foglak átölelni,
Megköszönni, hogy vagy.

Nem lesz életem sivárabb nélküled,
Nem foglak elsiratni, ha egyszer majd elengedsz.
Nem kell, hogy életem része légy, úgy,
Hogy soha semmi ne lehessen része jobban.

Nem engedem, hogy belőlem kivájd a részedet,
Nem kell a bűvös szó, az ígéret.
Nem kell, hogy meghaljunk együtt összebújva,
Téli estéken a hó alatt kell nekem a menedék.

Ne akard, hogy Istenem legyél, nem kell a megváltás,
Hazug szavad, hogy minden rendben lesz,
Ne akard, hogy megértsem, mit szeretnél,
Nem akarom, hogy megérje sírni nélküled.

Nekem nem ez kell. Nem te, vagy ő, és nem ők,
Egytől egyig eltűnő felhői az égnek,
Nem kell, hogy reméljetek,
Egyszer majd visszatérek.

Nem akarok romantikát, képzelgést,
Egy gyermeki álmot,
Visszahozzuk őket a halálból,
És legyen minden ugyanúgy.
Nem kell!

—-

Nekem ember kell,
Két lábon járjon,
Szemembe nézzen,
És úgy féljen,
Ahogy csak a bátrak tudnak,
Ha magányosan sírnak.

Nekem hús kell, cafatok,
Emberi kínzó igazság,
Halandók, itt élnek köztünk,
Nem várják a várhatatlant.

Nem kéri, hogy örök legyen a világ,
Nem várja, hogy elvezessem oda,
Ahova én se találnék el.
Velem van, ha kérem, elmegy, ha el akar.
Velem van szívben, gondolatban,
Felém hajol, ha bánatom van,
De messzire kerül,
Ha csöndre vágyom.

Nem várja a halált,
Nem harcol egy mosolyért,
Magába zárja a világ örömét,
És belőle csobog a forrás,
Mely táplálja majd,
Az én vizemet is.
Mely magától csörgedez.