Nem fáj

Nem fáj már,
Inkább csak éget,
Sebeim vörösre
Festették izzó
Szenvedélyek,
Menedékek rejtett
Szögletében sajgó
Nyugalmam elvetélt,
Fejletlen embrió
Formára zsugorodva
Könyörgött múltam
Valami tisztább,
Igazabb életért.
Átaludtam már
Arctalan sebészek
Pengetáncait,
Testemen ejtett
Metszés pontjaik
Dicsősége, mint
Totemoszlopon
Az ősi formák
Örök vésetek.
Ráncaim sikátor
Labirintusában
Lihegve pihen
A megfáradt idő,
Ringatja ritmustalanul
A remegés .
Üvöltéstől nem
Torzul már
arcomnak éle,
Fáradtan biccent
Csak a száj,
Halkan elcsitul
A térdeplő gondolat,
Hulló avarba botlik,
Az itt felejtett nyár.
Bilincseim lakatja
És az ajtó zárva.
Az ősz
Ismerősként bejön
A kitört ablakon,
Elhagyott szeretők
Dúdolnak altatót
Szétdobált papírlapokon.