Nem kell

Elcsenevészül a kertem és a haszon,
hullik a lomb, fanyarabbul ízlik a som,
semmibe vesznek az eddig jelzett utak,
hívogatóan nyílnak a földi lyukak.
Battyog a vaksi féreg, omlik a rög,
bunda nyakában lopva, fonnyad a köd.
Nem teheted le a nyűgös gondokat,
bűn, ha továbbra is bánt az „egy gondolat.”

Ostoba módon lejöttél föntről,
most ne akarj leszállni a földről.

Számolom, osztom, szorzom a pénzt, nem elég,
kéregetsz, nem tudom, mit tegyek még le eléd,
elveszed ezt és visszatartod amazt –
kapd föl a puskád, húzd legalább a ravaszt!
Még az a múlt év jó volt, semmi baja,
ám januártól a gyötrés, rossz nyavalya.
Ég besötétül, loccsan a föld veleje –
Fogd a revolvert! Nem tudsz lőni vele?

Mindig a sóder, az únt, az ósdi.
Kell a fenének a nyaggatósdi!

Számolom, és a sok sértést összeadom,
éjszaka jönne, de akkor sincs nyugalom.
Mondd, minek óvni, ha minden csak maradék?
Ez nem az Élet, ez csak avitt haladék.
Lassan jöhetne a földalatti hideg,
mert kaparászni a semmi körül minek?
Kút apadóban, és kiszárad a szám,
bögre az édes mézzel nem telik ám.

Eddig adtad volna, nem adtál.
Vedd vissza azt, amit megtagadtál!

Húzd le, szorít a csizma,
nem kell rongy alamizsna.

Adtad a bajt, amíg belefért.
Hála ezért a szemétkupacért?

Jön, de nem lesz jobb az a Reggel.
Nem kell.