Nem kértem sokat:
nappalokat – fényesen tündöklőt,
mosolyt – néha önzetlenül.
Sosem kértem mást:
boldogságtól égő sorokat,
mik mögött buta
csókok élnek,
és végül vihart,
mire úgyis rápuhul
a nyugalom.
Tényleg nem kértem nagyot:
ágyat – koporsó helyett,
népet – ki cipelhetné.
***
De már nem kérek többé…
hisz’ semmit sem kaptam,
kopott hitem
már aprópénzért eladtam,
s csak bőrömbe írt
meséim maradtak
– örökre énvelem.
9 hozzászólás
Gyakran nem azt kapjuk, amire vártunk, vagy amiről úgy véljük, hogy jogosan megérdemelnénk…
Azért valamit kaptál…a " bőrödbe írt meséket"…és bizony ,az nagyon sok…
Ha nagy a "gáz" talán belőlük, azokból a mesékből meríthetsz…azok a mesék (azt hiszem) Te magad vagy…
Nagyon tetszett! Gratulálok!
Máshogy értelmezted a bőrömbe írt meséket. De ez nem baj, hisz ez egy vers… akkor jó, ha mindenkinek jelent valamit – néhány esetben mást és mást.
Köszönöm!
Paris
Ez nagyon fájdalmas, lemondó vers, egyben gyönyörű.
Köszönöm szépen Colhicum!
Paris
Kedves Paris!
Ha jól sejtem, a bőrödbe írt mesék a keserű megtapasztalásaidat jelentik, a csalódásokat, a szenvedéseket, amiket nem lehet elfelejteni soha… Ha nem, háttévedtem:) Attól még tetszik a versed:)
Üdv: Borostyán
Én nem arra gondoltam. De kit érdekel? Te vagy az olvasó, a Te interpretációd a lényeg. És természetes az a jó.
Köszönöm!
Paris
Szia:)
Versed, fájdalmasan gyönyörű!
Szeretettel:Kriszti
köszönöm. én annyira nem szeretem.
Szép-szép, persze, de engem a második versszak fogott meg igazán. A vihar, melyre rápuhul a nyugalom – remek megfogalmazás. A "bőrbe írt mesék" meg azért jó, mert ha nem átvitten is gondoltad (hanem mondjuk pl. konkrétan tetkók), azért úgy is érthető.
Üdv, Poppy