nem voltam én sem más csak egy szédült villanás
mely átcsillan szürke bársony-ködös éjjelen
hogy levedlett ruháddal pihenjen székeden
kopott kis karfáján ücsörög a pőre csend
s ahogy fejedben úgy rajta sem volt sosem rend
s ha előnyekkennek belőle emlék-neszek
tudom
már
hogy
tiéd
nem voltam
nem vagyok
s nem leszek
8 hozzászólás
szép a dallama, nagyon tetszett:)
ha megengedsz egy hülye megjegyzést (én már csak ilyen éretlen marha vagyok), akkor hozzátenném, hogy képversnek is elmenne, majdnem olyan, mint egy koponya, jó grafikával meg lehetne oldanio… jó, jó, tudom, hogy nem illene a vershez, csak úgy eszembe jutott:)
Mintha az én gondolataimat, érzéseimet öntötted volna versbe! Mégpedig nem is akár milyenbe! 🙂
Köszönöm a véleményeket!
Vérvirág: a megjegyzésed nem hülye, sőt, nagyon gondolatébresztő!
Köszönöm, hogy olvastatok!
üdv! Hanga
Szia Hanga!
Olyan lezserűl jó vers!:)))
Tetszik nekem!
“sahogy fejedben úgy rjta sem volt sosem rend”
Hogy ez milen jellemző:))))
Szép boros kelyhet alakítottál, hz koccintsunk a versed sikerére:)))
Gratulálok:
Üdvözlettel: marica
Köszi marica :-)))
Üdv! Hanga
Szió!
Hangás képek mindenütt!!
Szomorkás de mégis színes, a végén lemondó, de mégis
vágyakozó…
ölel leslie
Kedves Hanga!
Nagyon szép módját választottad a tagadásnak!
Tetszetősek a képeid, és a vége pedig, frappáns egyértelmű kijelentés!
Tetszik nagyon!
gratulálok!
üdv.:
hamupipő
Köszönöm kedves Hamupipő, hogy szántál rám egy kis időt 🙂
Hanga