Nem mozdulok

Beteg a lét s beteg minden mosolya…
…már csak lelkemmel látok,
szemeimre szürke köd hullott,
menyasszonyi fátyla bánatomnak.

Úgy szerettem a Napot,
minden meleg sugarát,
s zengtem gondtalan
a Tavasz víg himnuszát.

Nem láttam fergeteg fodrát,
csak árokparton illatozó,
szelíden kéklő ibolyát,
ahogy arcát emeli felém.

Hittem ártatlan szívvel,
leköltözött a mennyország,
s hogy új forrás fakad,
mely öntöz majd holtomig,

de jött a hosszú aszály,
elsorvadt a földi menny,
s nem zengtek többé
dalt a szálló madarak.

Most hogy fázom,
elillant létemből
minden atomnyi meleg,
bűnösségre ítéltettek.

Beteg a lét s beteg minden mosolya…
…már csak lelkemmel látok,
szemeimre szürke köd hullott,
menyasszonyi fátyla bánatomnak.