… pedig annyi mindenről
írhattam volna –
ám nem ült körém
ihletként
− jó ismerősöm –
a temetések szaga;
sosem látott otthonom
ráncos kézfogása is
szúrós zsebemben
maradt…
(szólni mégsem tudtam róla)
én hozzád tűztem
minden szavam –
voltam színed,
(a kimoshatatlan
barnaság)
és néha
napszúrás is:
ágynak döntő
lázad,
ha orkán
csapta hajad,
voltam esőkabát.
és mind hiába…
mert nem olvasod soha.
6 hozzászólás
Azt tudom mondani, kár, hogy nem olvassa. Én megtettem, és tetszett.
Üdv!
Hanga
Igazán köszönöm!
Paris
Mindent megtettél, hogy olvassa. Remek képek, nagyon tetszik: Colhicum
Köszönöm!
Paris
Hát ezt most nagyon átéreztem…én is mindig olyanoknak vallok, akikről tudom, hogy soha de soha nem fogják elolvasni…s talán ha elolvasnák akkor elcsodálkoznának ezeken az érzéseken és/vagy elindítana bennük valamit. Az utolsó két sor volt, ami megrendített, azt hiszem most pont arra volt szükségem, hogy elolvassam a versedet, ugyhogy megteszem mégegyszer…
H.
Szerintem ez minden költővel rokon gondolat.
Köszönöm.