Egyszer régen, nagyon régen
Ferencváros közepében.
Házmesterünk Tercsi néni
megtanított, hogy kell félni.
Ha lecsúsztunk a korláton,
máris szólt: Csak két lábon
a lépcsőn le, mert nem szabad.
Ez tilos és nincsen szavad.
Tinédzserként jól megjártam,
megkaptam, de nem ezt vártam.
Úgy indultam el az útra,
kezemben a Káma-szútra.
Láttam tilos álmokat,
virtuális vágyakat.
Mégis mikor az kiderült,
"Nem szabad" is előkerült.
Utamat már végig jártam,
így utólag csak Rád vártam.
Bár képzeletem szabad madár,
aki szeret, az haza vár.
8 hozzászólás
Az első versszak után egészen más lett a vége, mint ahogyan én elképzeltem. De a vers vége jobb, mint amire én gondoltam. Örülök, hogy elolvastam.
Üdvözlettel. Kata
Kedeves büvölet!
Engem elbüvöltél.Mintha és mentem volna vissza az időbe,velem is történtek hasonló dolgok de réges-régen.Jó volt újból rá gondolni.
Üdv:hova
Kedves Bűvölet!
A versed az bűvölet
Aki igy ír, az bűvölhet
Minket te csak bűvölhetsz
Üdv. Toni
Szia Kata!
Köszönöm, hogy olvastál. A versekhez hozzátartozik, hogy legyen benne fordulat, és úgy látszik, hogy ennél a versnél sikerült megragadnom ezt.
Üdvözlettel: István
Szia hova!
Örülök, hogy nosztalgiázhattunk együtt.
Üdvözlettel: István
Szia Toni!
Engem meg a válaszod bűvölt el.
Köszönettel: István.
Szia!
Oly sok mindent nem szabad,és mégis…
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Az egész Évánál és almájánál kezdődött. Én ugyan nem vagyok Ádám, de nekem is egy Éva jutott.
Köszönöm, hogy olvastál, kívánok ihlet gazdag órákat.
Üdv: István