Nem tudok a fájdalomról beszélni,
amíg írok, de jó is lenne feledni.
Nekem számít, merre vagy, jól érezd magad,
Ne szenvedj, mert amit írok neked marad.
Nem hagyok én fájdalmat, neked semmi bajt.
Ilyen gonosz nem vagyok, a bosszú nem hajt.
Nem hajt a panasz sem, magamba folytom.
Ne keseregj, legyen ez az én saját gondom,
viszem egyedül, eldobom, az úton van kuka,
Én, sebeim kötszerét, elrejtem, azokba.
Elmegyek egy szép világ felé visz hajóm,
Rólad írt rapszódiám jó szívvel itthagyom.
5 hozzászólás
Kell beszélni a fájdalomról. Aki szeret, az megérti a fájdalmadat és osztozik veled. Elosztva a fájdalom is sokkal elviselhetőbb. Érdemes kipróbálni…….
Szép lett a versed, gratula.
Kedves Miki!
Igazán szép verset írtál. Az elején kissé fájdalom érződik bnne, a végén inkább belenyugvást.
Ne haragudj érte, ha jelzem, de a második szakasz első sor végén hibásan írtad a szót.
Helyesen: fojtom.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Azt mondom mindig, aki ír, az sokkal könnyebb helyzetben van fájdalom-tűrés terén: "kiírja" magából, ami bántja őt. Olyan ez, mint az Aszpirin, de még mellékhatása sincsen! :):):)
Most nem?! :)))) (jó, nem mindig, na…)
Gyógyír a bajban, hogy képes vagy írni a fájdalomról. Ez sokat segít.
Szeretettel: Rozália
– elbóbiskolt az óra hat helyett, ötöt üt.
jó lenne, ha megszokná, meg se büntetjük.
Ekképpen lenne igazán kellemes a világ,
Én meg csak néznélek, s hogy meddig, úgysem tudnád.
Köszönöm a látogatást mindenkinek