Magány?
Mi az nekem!
Nem vagyok egyedül, mert itt vagy velem.
Félelem?
Mi az nekem!
Nem félek, mert velem van Istenem.
Szomorúság?
Mi az nekem!
Nincs ilyenem, mert megvédesz engem.
Betegség?
Mi az nekem!
Itt vagy velem, s nincs mitől félnem.
Boldogság?
Ez az mi kell nekem!
S te megadod, Édes Istenem.
Szeretet?
Ez az mi kell nekem!
Itt vagy , s már érzem a lelkemben.
Szerelem?
Igen, amit kaptam tőled!
S nem engedem el, addig amíg élek.
Élet?
Igen, amit kaptam tőled!
S mit ajándékba adtál, én azt elfogadom,
Amíg csak tudom,
Életem végeztéig,
S majd mikor a föld befed,
Én megköszönöm néked, e csodás életet.
2 hozzászólás
Kedves Xszénia!
Nayon szép és mély gondolatokat foglaltál a versedbe. Érdekes formába foglaltad, s a kérdéseidre is válaszoltál. Fiatal létedre nagyon dicsérendő a hitvallásod. Élvezettel ovastam versedet.
Lám, most csatlakoztál hozzánk, ezért szeretettel üdvözöllek a Napvilág írói-írogatói körében.
Sokat olvassál és írjál, mivel gyakorlattal szerzel tapasztalatot. Egymás írását olvassuk és bíráljuk.
Ne kesredj el, ha majd némelyik olvasód erős kritikát gyakorol. Abból is okulsz majd.
Szeretettel: Kata
Nagyon tetszik, különösen az utolsó két sor. Olyan szomorúan-vígasztaló! 😛
Üdv.: Pihe!