Ha hallgatok, mint nyomorult néma,
képzeld: szavam is elakad néha,
és fennakad a szó, mit mondhatnék,
kedvesség, bók nekem csak akadék.
Hisz lehúzza szívem ez a mélység,
őszintén mondhatod: ez sekélység,
akkor is felvet ez a pogány ár
te tudod: szívem csak rád, csak rád vár.
És ha lelkemben lapul az érzés,
ne vedd zokon, nem keménység,
de képtelen vagyok elmondani:
mennyit szeretnék még neked adni.
Csókolnálak, mint harmat a rózsát,
és óvnálak, mint állat az odvát;
várnálak, mint rom ház a kőművest;
s veled még szebb e gyönyörű est.
És ha ezt nem mondom, kérlek kérdezz;
kérlek ezért ellenem ne vétkezz;
néma vagyok de nem érzéketlen,
értsd meg ezt, Te, gyönyörű szerelmem.
3 hozzászólás
Hát igen, van amikor az ember annyira szeret, hogy már nem talál rá szavakat!
Nekem tetszett! 😀
Ez a versed is szépen megalkotott, szabályos formában íródott. Írjál sokat, mivel a tehetséged megadatott hozzá.
Kata
A verseid is szavakból állnak Kedvesem! 🙂