Süketnek tettetem magam.
Hallgatok.
Némán múlik az idő, tétován
rajzanak ki a percek.
Figyelem, ki merre lép.
Suttognak mögöttem.
Eltűnök a rengeteg
szétdobált szó között.
Összeszedem, rendszerezem,
újrateremtem, ami holt.
Csak magam számára
építem újra fel.
Halottaskocsi zúg az utcán
kereke csikorog,
mint bús fogaim, ahogy
a bánatot őrlik.
Nyelvemen az álmok
keserű íze.
Keskeny ablakomon pókháló.
Legyek gabalyodtak
bele, mint elmém
sűrű sugarába a gondolatok:
hogy létezem-e, vagy csupán
magam számára vagyok.
8 hozzászólás
Szia! Végig jó, de nekem az utolsó néhány sor és a zárógondolat tetszik nagyon. Most még elgondolkodtam rajta…Tényleg remek, gratulálok!
Köszönöm 🙂
Szia! Nekem tetszett. Érdekessé tesz, hogy alig vannak benne rímek. Szerintem a halottaskocsi volt bene a legjobb. Üdv. Zemy
Szerintem is szép. A hangulata is elragad. Annál is inkább, mert mostanság én is úgy érzem, hogy a belső szobámba begurulnak, bedokkolnak a dolgok, és nekem bele kell építenem a többi játék közé a terepasztalra. újra és újra:)
köszi: Gábor
Köszönöm szépen!
Szia Miléna!
A "véletlenül"-ben sodródtam ide, jó lett ez a versed is:-)
Szeretettel:Selanne
Szia!
Én is a véletlenre kattintottam ide és ehhez a szép vershez találtam. A hangulata megfogott sokszor érzem így magam is.
Most este nem is olvasok máshol. Jó lesz most így nekem is.
szeretettel-panka
Köszönöm szépen 🙂