Zsolt, szerencsére emlékeink között nemcsak rosszak, jók is vannak. Néha elmereng az ember a múlton, a jón és a rosszon is. Azt mondják, minden jó valamire….
Kedves Szusi!
Valóban igazad van. Minden jó valamire. Ha valakit, mint sokszor engemet is, ha másra nem is tudnak használni, de mint egy rosz példa, arra mindig megfelelek.
De vicc nélkül, minden rosznak van valami jó oldala is, csak egyeseket sokszor nem is érdekel, vagy nem képessek a rosszban a jót felfedezni. Az emlékekre amit mi hagyunk másokr, azokat mi magunk írjuk bele a nagykönyvbe amig élünk, amelyeket a mások hagytak ránk, attol függnek, mi hogy értékeljük őket. Sokszor maga az emlék nem is fontos, hanem az, hogy milyen gonolatokat kelt még ma is bennünk. Az ember képes a gondolataival egy emléképet teljessen megváltoztatni, amit ídővel teljessen másképp fog fel, és itt néha nem árt egy kis "elázás"sem.
Üdv Tóni
Vágd ki a csúf emlékeket, tartsd meg a szépet.Nehéz, de nem lehetetlen.
Ha úgy vesszük minden rosszban van valami jó.Kettő kivétel van nálam…
Remélem nem ázol el…
Azt hiszem, nem lehet csak úgy kivágni az emlékeinket, de nem is kell. Azok a mieink. Mi voltunk egykor.
Igen. Olyanok voltunk, az történt velünk, még akkor is, ha fáj. A dolgokat nem lehet meg nem történté tenni. Az emlékeink az életünk.
Örülni kell a szép és a nem szép emlékeknek egyaránt. A szépekre boldog mosollyal visszaemlékezni a legjobb, a rosszakból viszont tanulunk, biztosan formáltak minket. Jólesik néha elázni akármelyikből, legalábbis nekem. 🙂
Nagyon tetszett szusi, gratulálok!
Kedves Szusi!
Különös hangulatom támadt! Nagyon elgondolkodtató ez a haiku 🙂 Az emlékek néha tényleg úgy jönnek mint az esőfelhők. Váratlanul, és gyakran hívatlanul 🙂 A legjobb, ha mégis jól esik az eső amit hoznak.
Szeretettel: Laguna
Emlékeink felhője azokból az élményeinkből tevődik össze, amikor erős érzelmeket éltünk át. Egyes kutatások szerint, minél fegyelmezettebben élünk, annál kevesebb emlékünk képződik. Akinek egész felhőre való emléke van, az a fentiek szerint, erős érzelmi intenzitással éli az életét. 🙂
Gratulálok, jókat '' csepegtetsz ''..!
Judit, örülök, hogy itt jártál, mert mindig tudsz valami "érdekeset" is írni, amellett, hogy tetszésedet fejezed ki. Az ilyen hozzáMszólásokat azért kedvelem, mert érződik bennük az, hogy valóban gondolatokat ébresztettem és ez a legfontosabb.
17 hozzászólás
Remélem nem lesz sírás a végén!:)
Hatalmas gondolat!!!
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Zsolt, szerencsére emlékeink között nemcsak rosszak, jók is vannak. Néha elmereng az ember a múlton, a jón és a rosszon is. Azt mondják, minden jó valamire….
Remek!
Reméljük, szép emlékek hullanak majd Rád…
Majd válogatok közöttük Irén. Van miből!
Kedves Szusi!
Valóban igazad van. Minden jó valamire. Ha valakit, mint sokszor engemet is, ha másra nem is tudnak használni, de mint egy rosz példa, arra mindig megfelelek.
De vicc nélkül, minden rosznak van valami jó oldala is, csak egyeseket sokszor nem is érdekel, vagy nem képessek a rosszban a jót felfedezni. Az emlékekre amit mi hagyunk másokr, azokat mi magunk írjuk bele a nagykönyvbe amig élünk, amelyeket a mások hagytak ránk, attol függnek, mi hogy értékeljük őket. Sokszor maga az emlék nem is fontos, hanem az, hogy milyen gonolatokat kelt még ma is bennünk. Az ember képes a gondolataival egy emléképet teljessen megváltoztatni, amit ídővel teljessen másképp fog fel, és itt néha nem árt egy kis "elázás"sem.
Üdv Tóni
Rendhagyó módon most én válaszolok egy idézettel neked:
Mark Twain mondta: Nem az a megdöbbentő, hogy mennyi mindenre emlékszem, hanem az, hogy mennyi mindenre emlékszem, ami nem úgy volt."
Jó, és főleg őszinte válasz.
Köszönöm
Tóni
Vágd ki a csúf emlékeket, tartsd meg a szépet.Nehéz, de nem lehetetlen.
Ha úgy vesszük minden rosszban van valami jó.Kettő kivétel van nálam…
Remélem nem ázol el…
Azt hiszem, nem lehet csak úgy kivágni az emlékeinket, de nem is kell. Azok a mieink. Mi voltunk egykor.
Igen. Olyanok voltunk, az történt velünk, még akkor is, ha fáj. A dolgokat nem lehet meg nem történté tenni. Az emlékeink az életünk.
Hát igen, a múlt az emlékezés sem mindig felhőtlen.
szeretettel-panka
Valóban nem az panka, hisz maga az élet sem felhőtlen.
Örülni kell a szép és a nem szép emlékeknek egyaránt. A szépekre boldog mosollyal visszaemlékezni a legjobb, a rosszakból viszont tanulunk, biztosan formáltak minket. Jólesik néha elázni akármelyikből, legalábbis nekem. 🙂
Nagyon tetszett szusi, gratulálok!
Igen, az elázás is változik. Hol langy permeteg, hol meg jégeső.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Kedves Szusi!
Különös hangulatom támadt! Nagyon elgondolkodtató ez a haiku 🙂 Az emlékek néha tényleg úgy jönnek mint az esőfelhők. Váratlanul, és gyakran hívatlanul 🙂 A legjobb, ha mégis jól esik az eső amit hoznak.
Szeretettel: Laguna
Tökéletesen egyet értek veled Laguna. A legváratlanabb emlékképek jönnek elő a legváratlanabb pillanatokban és emlékeink felhője egyre csak nő….
Szia Szusi!
Emlékeink felhője azokból az élményeinkből tevődik össze, amikor erős érzelmeket éltünk át. Egyes kutatások szerint, minél fegyelmezettebben élünk, annál kevesebb emlékünk képződik. Akinek egész felhőre való emléke van, az a fentiek szerint, erős érzelmi intenzitással éli az életét. 🙂
Gratulálok, jókat '' csepegtetsz ''..!
Judit