Megtagadod a szikrázó
nyári fényt,ahogy
a nap henyél az ég alján.
Megtagadod a halványkék
felhőket. Nem hiszel
a pirkadat-harangok
varázslatos erejében.
Megtagadsz anyát,
gyereket,. s világot.
Nem érdekelnek
a mindenség titkai.
Ha száz csillag ragyog
a sejtelmes éjszakában
azt sem hiszed.
Nem érdekel semmi,
csak a magad-gyártotta
demagóg elméleteid.
De hidd el, ez ostoba
sors, ostoba lét.
Egyszer tekints körül
a nagy világba…
Nézd meg tavasszal
amint kikel egy-két
didergő virág.
Nézd meg, ahogy virít
a sok virág zöldellő
réteken, – s érezd illatát!
Nézd meg ahogy szövi
hálóját a lusta pók
a bágyadt fényben.
Nyíljon mosoly ajkadon,
nyújtsd a kezed
anyádnak, s lányodnak!
Vedd észre a világot,
hagyd hogy szeressen
a világ!
2 hozzászólás
Az nagyon szomorú, ha valaki önmagába zárva, a saját dolgaival törődve őrli a napjait. Jó, hogy erre felhívod testvéred figyelmét. Jó a versed!
Köszi! Csak az a baj, hogy nem is olvas, nem érdekli amit csinálok, neki "hülyeség" a vers…..
Üdv.: Móricz Eszter