Hallgatagon megyek hazafelé,
ballagok, gondolataimba merülve.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy
kicsi rigó velem pöröl felbőszülve.
Torkomra fagyott a szó, szívemen kő ül-
Oh, Te! Csak mész komótosan, csöndben,
út porába süppedt nyomokat követve.
Nézz rám, ide, csak egy kicsit, csöppet!
Föl, föl! Nézd, felébredt a természet!-
S valóban, rügyek fakadtak a faágon,
arany fonalat szőtt a napsugár,
madarak párjukkal daloltak a fákon.
Belobbant a kikelet, vonult pompával,
színorgiával, illattal, fénnyel.
Elkísérte őt a lepke, a hétpettyes,
magára virágos ruhát fércelt.-
–
Maradj még egy kicsit! Mellém, ülj le ide,
bújj hozzám, ölelj át, s mondj egy mesét!
Szelíd szellő, honnan jöttél? Zengd fülembe!
Csobogj patak! – Már hallom a zenéd!
6 hozzászólás
Figyelem felkeltő, üde a versed kedves Zsuzsa!
Szeretettel olvastam: Ica
Köszönöm szépen, hogy nálam jártál, nagy örömet szereztél vele . Köszönöm a gratulációt. Kérlek, hogy látogass meg máskor is. Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Nagyon kedves ez a vers, olyan éltető, ébresztő hangulatú. S nem tudom, miért, de a hétpettyesről nekem a katicabogár ugrik be. (Pedig még sohasem számoltam a pettyeit.) 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca! Valóban a katicára gondoltam:) Köszönöm szépen, hogy nálam jártál, nagy örömet szereztél vele . Zsuzsa
" Belobbant a kikelet, vonult pompával, "
nekem ezzel a sorral robbant be a kikelet. 🙂
üdv: Grey
Kedves Grey! Örülök neki!!! 🙂 Köszönöm szépen, hogy nálam jártál, nagy örömet szereztél vele 🙂