Feltámadt a hajnali szél,
és a susogó lombokon,
árva madárka útra kél,
hogy több könnyet ne hullasson!
Átrepül a magas hegyen,
ott újabb élet várhat rá,
messze száll, hogy boldog legyen,
sok a veszély, nem gondol rá.
Útra kell hát magányosan,
maradása itt úgy sincs már,
szállj madárka óvatosan,
gonosz vércse vadászik rád.
Így sincs, úgy sincs maradásom,
engem senki nem szeret,
talán túl a nagytisztáson,
majd az avar betemet.