Csendes örvény, húz a mélybe,
Karja ringat, itt a vége,
Szürke álom, szürke csillag,
Szürke fények, elvakítnak.
Fekszek ágyon, szemem nyitva,
Egész lényem, eltaszítva,
Már nem érzek, jót se rosszat,
És a képek összefolynak.
Nincs segítség, nem is bánom,
Nincs családom, nincs barátom,
Elárultak, és ha fájt is,
Mára elmúlt, nem is látszik.
2 hozzászólás
Kedves Yetiboy!
Fel a fejjel, lesz ez még jobb is, mármint az élet igenis SZÉP!!! A vers már most is tetszik!:)
Üdv: Borostyán
Őrület, hogy csak most találtam meg ezt a verset! Nagyon jónak találom! Remek ritmus, nagyszerű rímek, jól végigvitt gondolat. Amúgy elég lemondó, majdhogynem tragikus, és nem hiszem, hogy már nem is látszik. Vagy ha igen, jó neked.
Üdv,
Poppy