Nincs számadás

Ha felrepült a kék angyal benned,
Ezernyi szikrát szór lelked szerteszét,
És aki kérdezte: tőled ennyi tellett?
Rád néz, és újra elveszti eszét.
Elég egy mosoly, hogy vesztét okozzad,
Ha most látna, e bűvös-bársony éjjel,
De nem néz mégsem, hiszen magadba hoztad
És magadnak is sok vagy te. Íme, férj el
mosolyodban, és dús fürtjeid mögött
ne mérkőzz ezernyi titkos gondolattal
… és ha angyal vagy, ne játszd az ördögöt,
s ha démonná válsz, szeresd szavakkal

a lelkedben lakó bűvös rejtelmeket.
Ne intsd magad, magadat meg ne intsd,
Ha jön a perc, majd úgyis felégeted
Önmagad, csak nehogy rá tekints,
Hisz’ hamvaidból megszületni újra
Nem kunszt neked. Ezért vagy szabad,
Ezért nem lépsz rá kitaposott útra,
És nem kérsz, mert neked az élet ad,
S bármerre lök, megállsz a viharban,
Mint világítótorony közvetítesz adást,
Nevetést sötétben, ölelést a bajban,
S többé nem játszol. Főleg nem számadást.