Hogy robbannak szét a percek.
Szilánkokká törve jajdulok belé,
s hogy jajgat bennem a gyermek,
azért nehogy rádöbbenjek—
nincs út visszafelé!
Felnőtté érett a gyermeki álom,
betakarnak szerelmes, komoly esték.
Lessük a hajnalt opál-fonálon,
ahogy a szemközti faágon
fénnyé robbantja ébredő testét.
Fogható képeket rögzít az értelem,
tenyerén az élet kínálja ékszerét,
a dús percek csere-zálogát
az élet megosztva szórja rád:
föloldva minden szégyenét…
6 hozzászólás
Kedves Futóinda!
Úgy vélem, ez itt fent kiválóan sikerült!
Öröm volt elolvasni, pedig belémhasított a félelem: tényleg "nincs út visszafelé".
Gratulálok, nagyon tetszett!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, kedves Kankalin véleményed e versről. Igazán, Illionis állam felé robogtam a kamionommal, amikor az a bizonyos gondolat kiszaladt a számon: nincs út visszafelé… Persze leírtam s mire Csikágóba értem készen lett s csak egy két helyen kellett javítani. Legtöbb versem, az ilyen távolsági utakon születtek meg. Üdv. Futoinda.
Kedves Inda!
Nem tudom hányszor olvastam el ezt a versed. De nem győzök betelni vele, oly gyönyörűséges!
Köszönöm, hogy olvashatam! Nagyon, nagyon, nagyon szép!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
Természetes az, amikor fölteszek egy alkotást, akkor mindég magamból is megjelenítek valamit. Amikor a versek, prózák az olvasók által megosztódnak, az író szellemiségéből is ott marad egy picinyke valóság. Nem mindég sikerül tudatosan, ám nyomnak, jelnek megmaradunk az alkotásainkban.
Igazán örülök, hogy tetszett és köszönöm a véleményezést.
Szeretettel: Inda
Nagyon szép lett
Kedves Ildikó!
Sokszor egy-két szó többet ér mint egy regénybe illő előszó.
Köszönöm, hogy olvastad és itt jártál. Megtiszteltetésnek vettem.
Üdvözlettel, Futóinda.