ajánlom: feleségemnek, Erikának
szétfeszít az önzésem gömbje
metszetedbe pattan a húr
vádló szikrák csapnak a csöndbe
értem ki a háznál az úr
van hogy menny, s néha a pokol lent
a mélyben édesebb talán
mérem a megbecsülhetetlent
nyelek réven, s elvesz a vám
sovány szívem mint a kő, kemény
de most üres vagyok, tiszta
egy még el sem kezdett költemény
üzenet, mit várok vissza
(2006)
8 hozzászólás
Dícséret? Az nem jár érte, őszinteséged többet érdemel…
kedves Éva!
ezt hogy érted?
valóban nem értettem:)
köszönöm Éva!
épp a napokban beszélgettem Rólad egy barátommal…
Elárulod mit? 🙂 Persze nem akarok faggatózni, de mivel rólam volt szó, kiváncsi lettem. Mit tagadjam.
nem is Rólad, hanem inkább a verseidrõl… olvasta õket és beleborzongott abba a sötétségbe (persze itt nem az értelmi képességeidre gondolt), amit közvetítesz a mûveidben.
megjegyzem – mostanra ez kicsit változni látszik…
Valóban, jól látta a barátod. Eddigi verseim mélyről jöttek, ahol kevés a fény. De oka volt ennek. Hisz tudod. Most más, viszont nem tudom megtagadni magam, és ha félelmeim vannak, akkor nem változik semmi… de igazából nem sötét a lelkem.
Milyen változást észlesz most verseimben?
kezdesz kitekingetni magadból…
és ez jó…
nem tudom hogy magán levelezés e de ha nem gond hozzászólok:
tetszik a vers, bár nem mondanám hogy igazán értem
“mérem a megbecsülhetetlent
nyelek réven, s elvesz a vám”–> pl. konkrétan erre gondolok.
üdv