Görnyedt öregember az ősz.
Botja segíti, botorkál,
kaparászik az avarban,
és ködbe törli az orrát.
Vaksi szemével alig lát,
egy vén tölgyfának ütődik.
Rákárog a varjú, mérges,
rebben a szárnya, odébbáll.
Elmúlik hát ez az év is.
Majd hó hull, elhallgattatja
jajainkat. A halottak
nem sírnak. Az élőnek fáj.
8 hozzászólás
Kedves Kati!´
Nagyon jól ábrázoltad:November – 2020 t
Görnyedt öregember az ősz…csoda jó kép!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Az évszakok is elöregszenek, nem csak az ember. Örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Remek a képi világ amibe belehelyezted ezt a novembert!
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Ez a november most nagyon barátságtalan hozzánk. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kati
Szia Kati!
Látom, te is találkoztál vele. Ráismertem, pontosan ilyen.
Nagyon kerek lett ez a versed, minden képed kifejező, a zárás pedig hatalmasat üt – az élőkön csattan, ahogy kell.
Gratulálok! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Valóban találkoztam vele, itt botorkál az ablakom előtt, a Zagyva túlpartját sem látni napok óta. Az ütéseket meg jó lenne valahogy elbírni, ha már élünk.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Szép allegória. Igen, az ősz ilyen és ez, de mit lehet tenni?
Alapvetően szép az ősz egészen novemberig. Sajnos, most a december is beleveszett a szürkeségbe.
Üdv: Kati