Köd ködmönben jár november
a haján zúzmara.
Tudja róla rég az ember,
évszakok kapuja.
Ősz konyhája, tél szobája,
között vékony küszöb.
Ezen lép át novemberben
e világi szülött…
Míg az ősznek édes bája
rőt, s arannyal festett,
Erzsébet és Jolánka már
dérrel, hóval csenget.
Katalin a kesztyűt, sálat
keresd meg napodon!
Még megfázik ezek híján
sok köszöntő rokon!
Fájó dolog az elmúlás,
búcsúzzunk az ősztől!
Már csak téli álom marad
az óesztendőből…
Még egy gyönge, bágyadt sugár
elérhet a napból…
Melengeti piros arcunk,
megvédvén a fagytól.
Ez a búcsú oly megható,
szívünkben él télen.
Melengetvén, vigasztalván,
lesz ősz az új évben!