Az egérszürke ég alatt
kócos utcák alszanak,
másik oldalára fordul,
tán ma fel se kel a nap.
Vérszegény, bús eső esik,
szívet, esernyőt se nyit,
szomorú fák ölelik át
a reggel koldusvállait.
A járdán sárga tetemek
puhítják a léptemet,
míg egy zebra két csíkja közt
a november eltemet.
6 hozzászólás
Szia Netelka. 🙂
Béketűrő vagyok, toleráns és miegymás, de gyűűűlölöm a novembert annak ellenére, hogy néhány dátum emlékeztet fontosságára.
Versed természetes, igaz, valódi képekkel telt.
Az első tíz között jegezlek, mert kötészeted szerintem Költészet. 🙂
Köszönöm az élményt, a tanokat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen 🙂
Mindig is, amióta ismerem a költészeted, nagy tisztelőd vagyok. Ebben a versedben sem csalódtam. A borús tartalom ellenére is nagyon könnyed, hangulatos, tiszta az írás.
Üdv
Zoli
Köszönöm, kedves Zoli, jól esik a véleményed 🙂
Erika
Nagyon szeretem a verseid, talán a természetes őszinteségük és a remek képi világuk miatt, persze nem is szólva a technikai következetességről :-). Ragyogó ív, szép építés, erős, természetes képek, az "ott vagyok" érzés ereje, ezek vonzanak be a verseidbe, mint ahogy most ebbe a kis remekbe is. Örömmel olvastalak.
aLéb
Köszi, aLéb, örülök töretlen figyelmednek 🙂
Era