Kinézek a kis ablakon,
kertet látom, szomorú,
avar táncol lassú szélben,
agg diófa félkarú.
Rímjeim is csedebodák,
ahogy közelít a tél,
elfogytak a betűk, hangok,
a maradék mit sem ér.
Hiába is rakosgatom,
ide, oda, amoda,
megfakult a tegnap íve,
férc a holnap mosolya.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Egy kis novemberi lehangoltság. De ott van mögötte a pajkos játékosság is. Különösen a csedeboda szó tetszik.
Üdv: Kati
Köszönöm Kati! Ölellek! 🌹
Szia!
A november, illetve az ősz ilyen szomorkás. Látom magam előtt, ahogy az avar táncol, a vén diófát, a borongós tájat.Tetszett ez a versed! Üdv hundido
Köszönöm kedves Hundidó! Örültem Neked!