Mikor álomra hajtom fejem
Sosem tudom, mire ébredem.
Ma valósággal hiányoztam valakinek.
Na vajon kinek? A Nővéremnek.
Ma arra ébredtem, hogy csöng a telefonom
És hirtelen véget ért egy álmom.
Elvesztettem egy kellemesnek ígérkező álmom
És ami után jött a keserves fájdalom.
A kegyetlen valóság,
Amitől szabadulni nem tudnék már,
Ami szinte már fáj!
Egy nővér, aki hívogat, és aki piszkál.
Ezúton is kívánok neki is jó reggelt,
És köszönöm neki,
Hogy legalább huszonötször keresett!
Egy tanács nővérem:
Aggódni lehet, de hívni nem!
Még valamit neked nővérem…
Ha lehet, ne keress engem,
Mert ha álomra hajtom a fejem,
Tudni szeretném, hogy mire ébredem.
Megjegyzés: Napi 40 hívás abszurd szerintem 😛
2 hozzászólás
Szia Eddie!
Ismerős az érzés, mikor ötöd-hatodszorra kapod fel a telefont kicsit ingerülten… de a jótestvérek ismérve ez! Aggódnak, törődnek veled… ne légy ilyen borulátó, de értem a problémádat. A kialvatlanság szörnyű, felér egy másnapossággal, ha nem rosszabb!
Élveztem az írásod. Köszönöm.
Szióka.
Köszi az együttérzést:) Igen már tiszta depis voltam, mikor megláttam, hogy hívogat:D Na, mindegy!
szióka
Eddie